Aktuálisan rosszul elsült kóstoló: a tévécsatornákon fölbukkanó mozgóképes szörnyeményt, a fenti cuccok népszerűsítése végett hiába nyomatják orrvérzésig, és estünk áldozatául többször is, mégsem tudjuk megjegyezni az elejét. Mindegy, valószínűleg nem is ez a lényeg, hanem, mint tudjuk, a termék, meg a köré épített miliő. Ez esetben ez egy meg nem nevezett közért, bolt, hiper, szuper, valami, ahol étel van, ebben vásárol az átlagmagyar család. A két gyerek meg a szülők maguk a nyolc lábon járó ungarise Adamsfamily-mutató: a szülők fiatalok, átlagkinézetűek, a csaj szőke, a pasi kis kedvesforma, olyan túlzó mimikával adják elő ezt a kis egyfelvonásost, hogy gond nélkül utolsók lennének az általános iskolás színészszakkörök összecsapásán. Értjük mi, ez szakma, így kell.A bevásárlókosár nagy, tudják, most nem közgazdasági értelemben, hanem csak úgy, materiálisan. Tologatni kell, pénz való bele. Szemmel látható nagyshopping, melynek lendületét nem a Gyurcsány-reformok, hanem az említett márkájú sajtokkal tömött hűtő töri meg. Innentől a filmecskét a totális infantilizmus szippantja be: a családfő bárgyú mosollyal veti rá magát a márka termékeivel rogyásig tömött hűtőre (mikor éljük már meg, hogy egy terméket a hűlt helyével ajánlgassanak?), hátrafordulva egy vákuumcsomagolt és egy körcikkelyes terméket rázogat, a vákuumolt értékes térfogata (sajt) láthatóan egy nagyságrenddel kisebb a csomagoláséánál, ő mégis úgy örül hogy megszerezte, hogy azon nyomban elfeledkezik a schopenhaueri nihilről, sőt, a fináléban egyenesen sajtvédővé válik, nehogy más vásárlók hozzájussanak azokhoz, hiszen amúgy nyerésre is optimalizált árukról van szó. Hát hogyne. Milyen jó is, hogy addig senkinek nem tűnt fel átlagmagyarcsaládon kívül a benganagy hűtő.
Mit mondana erről Morgan? (a 19. század közepének evolucionista antropológusa, 1877-ben Ősi társadalom címmel nagyhatású, bár azóta jelentősen túlhaladott művet jelentetett meg):
